Tervezz iskolai könyvtárat pályázat
2010-ben egy pályázati támogatásból intézményünk teljesen átalakult, kibővült. Könyvtárunk is nagyobb helyiségbe költözhetett. Csaknem háromszorosára nőtt a területünk, a tervezés során azonban ezt is megdupláztuk. Új, modern eszközöket helyeztünk el: ilyen az interaktív tábla, amit nagyon szívesen használunk. A területet két részre osztottuk: az első szinten található a bejáratnál a kölcsönző pult, asztalok, gyermekirodalom – polcokon (sajnos kevés polcot tudtunk előállítani, mert nagyon nehéz volt erős polcokat alkotnunk). Természetesen minél több új, szép könyvet szeretnénk. Ebben a térben található még a tévé és a számítógépek is. Ez a tér alkalmas a hasznos szabadidő eltöltésére. Körben ablakok találhatók, hogy minél világosabb legyen a tér. Itt tartjuk a könyvtári órákat is, de ha a könyvtár részeiről tanulnánk, akkor a másik szintre is felmennénk.
A második szinten a bejáratnál egy kávéautomatát helyeztünk el, ha valaki esetleg nagyon elfáradt volna a tanulásban, kutakodásban, akkor a kávétól biztosan felébred majd. Ebben a térben is kevés a polc, ezt nagyon nehezen tudjuk szemléltetni, de sok tudományos, érdekes könyvet szeretnénk. Itt is vannak asztalok, szekrények, folyóiratok. Itt található a kézikönyvtári rész is. Ez a rész lényegesen csendesebb, fegyelmezettebb.
Összességében egy tágas, modern könyvtárat szeretnénk, ahol mindenki jól érzi magát.
A tervünket egy képen nem is tudtuk igazán bemutatni, ha lenne még rá mód, küldenénk több fotót is.