Beküldő: admin | 2008. 10. 04., szo – 12:32

A debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Könyvtára, tantestülete és diákjai felhívással fordulnak Magyarország iskoláinak könyvtáraihoz, az iskolák diák- és tantestületéhez.

Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást az Nemzetközi Iskolai Könyvtári Nap megszervezésére. Erre 1999. október 18-án került sor. Azóta minden év októberének negyedik hétfőjére meghirdetik ezt a napot, évente más-más témát választva. Az iskolánk - amely befogadta a jogutódlással megszűnt Angyalföld Téri Általános Iskolát – ily módon már harmadik éve részese ennek a programnak, és szeretnénk, ha a tavaly hozzánk kapcsolódó iskolák mellett újabb magyarországi iskolai könyvtár élete is megpezsdülne.

2004-ben október 25-én lesz ez a nap, melynek témája:
Könyvtári kapcsolatok, művelodés és tanulás

Nemzetközi összefogással, mások tapasztalatainak, ötleteinek megismerésével a mi munkánk is eredményesebbé, közös projektek végzésével pedig sokkal érdekesebbé válhat ez a tevékenység. Ebben az évben együttműködik velünk a lengyelországi testvériskolánk is, így az Internet segítségével kibővíthetjük a könyvtár falait, s nemzetközivé tehetjük ezt a napot.

Hívunk és várunk mindenkit!

Debrecen, 2004. szeptember 10.

Dr. Széles Dezsőné
Igazgatónő
Seressné Barta Ibolya
Iskolai könyvtári szaktanácsadó

 

Csatolmány