Budapest
Hamisítás - szerzői jog
Időpont: 2017. május 23. 13.00- és 15.00-
Helyszín: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, 1081 Budapest II. János Pál pápa tér 3.
Megközelíthető: 4-es metró
Vendéglátó: Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT)
Téma
A HENT tapasztalata szerint is a jövő generációja, az általános és középiskolás korosztály viszonylag hamar válik a fogyasztói társadalom részévé, azonban sem az interneten történő vásárlás kockázataival, sem a hamisítás következményeivel nincsenek tisztában. Ezen a helyzeten szeretne a HENT javítani felvilágosító, érzékenyítő programjával. A hamisítás elleni küzdelem és a szerzői jog védelmének etikai alapjai összefüggnek, így a könyvtárostanároknak fokozottan van feladata ezen a területen. A soron következő szellemi műhelyünk keretében megtekinthetünk egy középiskolásoknak szervezett foglalkozást. Majd ezután lehetőségünk lesz a programot megismerni, arról beszélgetni, kérdezni.
Programvázlat
A két programrészen külön-külön és együtt is részt lehet venni. A hospitáláson csak előzetes jelentkezés után tudunk helyet biztosítani.
1. Hospitálás egy "osztályfőnöki órán"
13.00-15.00
A program két órájában a szellemi tulajdon világában, a hamisítás elleni fellépésben jártas szakemberek magyarázzák el a legfontosabb tudnivalókat interaktív feladatokkal egybekötött programunk keretében.
Az első részben rövid, lényegre törő előadások keretében foglaljuk össze a legfontosabb információkat, hogy a gyerekek eligazodjanak az eredeti és hamis termékek világában.
Az előadásokat követő interaktív rész egyik kedvence a „csőgörény” amellyel azt szemléltetjük, hogyan tárja fel a NAV a kétes eredetű küldeményeket. A „tapiasztalnál” a hamis termékek felismerésében nyújtanak segítséget kollégáink, emellett játékos kvízekkel mérhetik le a résztvevők, mennyit sajátítottak el az elhangzottakból, látottakból. A legjobb tanulók ajándékaink közül választhatnak.
2. Az oktatási projekt bemutatója
15.00-16.00
- A projekt célja, tartalma
- Szerzői jogi kérdések
- A regisztrációs felületen várjuk kérdéseiket előzetesen, hogy minél pontosabb válaszokat adhassunk.
- Hogyan tudja a HENT támogatni a könyvtárostanárokat a hamisítás veszélyeivel kapcsolatos valamint a szerzői jogi kérdésekben való eligazodásban?
Az elmúlt 4-5 évben több szakmai fórumon, hazai és nemzetközi konferencián és a HENT által koordinált interaktív osztályfőnöki órán is azt tapasztaltuk, hogy a jövő generációja, az általános és középiskolás korosztály viszonylag hamar válik a fogyasztói társadalom részévé, azonban sem az interneten történő vásárlás kockázataival, sem a hamisítás következményeivel nincsenek tisztában. A pedagógusok részéről egyértelmű igény mutatkozik arra, hogy az oktatási anyag részévé váljon az effajta felvilágosítás, azonban a témakör annak specifikussága miatt számukra is kevéssé ismert, emellett nagyon nehéz olyan hiteles információkat átadni a tanulók részére, amelyek egyaránt érdekesek, hasznosak és könnyen befogadhatóak.
Az elektronikus oktatási anyagok elkészítésével ezt a hiányt igyekszünk pótolni: célunk, hogy a pedagógus úgy legyen képes felvilágosító foglalkozást vagy osztályfőnöki órát tartani erről a speciális témáról, hogy annak elsajátítása egyszerű, szórakoztató, a tananyag pedig érthető és érdekes is legyen.
Részvétel
A részvétel ingyenes, kérjük előzetes regisztrációjával segítse szervező munkánkat!
A jelentkezési felület: http://www.ktep.hu/KSZM7reg
Tagsági ügyintézés
A helyszínen lehetőség lesz a program után KTE tagsági ügyek intézésére (KTE-be való belépésre, tagság hosszabbítására, a 2017-es KTE tagdíj befizetésére).
A belépéshez és a tagság meghosszabításához is új tagnyilvántartó lap szükséges. Ha ezt előre kitölti, akkor a helyszíni regisztráció gördülékenyebb lesz.
A belépésről és a tagdíjról bővebben: http://www.ktep.hu/tagnyilvantartas
Bár természetesen a helyszínen is lehet tagdíjat fizetni, az adminisztrációs időt csökkenthetjük, ha átutalással kapjuk meg az összeget. Kérjük, hogy aki tudja, az több nappal a program előtt utalja át tagdíjat, hogy a banki kimutatások alapján egyértelmű legyen a helyzet a regisztrációnál.
Könyvátvétel, könyvárusítás
Előzetes jelzés alapján lehetőség lesz
- a 2016-os tagjainknak a Kis KTE Könyvek 8. átvételére,
- 2017-es tagjainknak a magyar nyelvű IFLA Iskolai könyvtári útmutató átvételére.
Kérjük, igényét a regisztrációs űrlapon jelezze!
Előzetes jelzés alapján könyvvásárálási lehetőség lesz a program után. Kérjük, igényét a regisztrációs űrlapon jelezze!
- 4. kötet: Dömsödy Andrea (szerk.): Iskolai könyvtári projektek, programok, (Kis KTE könyvek 4.) Bp., Könyvtárostanárok Egyesülete, 2011, 254 p. Bővebben: http://www.ktep.hu/kisKTE4 - 2500 Ft
- 5. kötet: Bogyó Katalin, Cs. - Dán Krisztina - Dömsödy Andrea: Útmutató a gyakorlóiskolák könyvtárainak szolgáltatásfejlesztéséhez (Kis KTE könyvek, 5.) Bp., Könyvtárostanárok Egyesülete, 2012, 190 p. Bővebben: http://www.ktep.hu/kisKTE5 - 2500 Ft
- 7. kötet: Barátné Hajdu Ágnes - Cs. Bogyó Katalin - Eigner Judit (szerk.): Könyvtárhasználati óravázlatok (Kis KTE könyvek, 7.), Budapest, Könyvtárostanárok Egyesülete, 2013., 331 p. Bővebben: http://www.ktep.hu/kisKTE7 - 3000 Ft
További információk
A HENT oldalán elérhető oktatási segédletek: http://www.hamisitasellen.hu/oktatasi-anyagok-iskolasok-reszere/
ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért internetes oldala foglalkozástervekkel: http://www.szerzoijogisuli.hu/#!/
Beszámolók
Tóth Viktória: Szellemi tulajdon – szabad a gazda? In: Könyvtárvilág, 2017. 3. sz. URL: http://mke.info.hu/konyvtarvilag/2017/06/szellemi-tulajdon-szabad-a-gazda/4000/ Utolsó letöltés: 2017.10.07.